| Kézhez szoktatnám a tengerimalacom |
.jpg) Ezek az alapból félénk, de igen kíváncsi állatok nagyon hosszú szelídítési idővel rendelkeznek. Hazájukban minden élő és mozgó állat tápláléknak nézi őket, a vérüket szívó bolháktól, a fiókáit etető sason át egészen az emberig. Ezért érthető, ha újdonsült barátunk retteg az első napokban.
A tengerimalacok között megtaláljuk mindkét végletet. A nagyon bátrat, aki néhány nap után már egészen fesztelenül mozog új helyén, és a rettentően félőset, akinek heteket, esetleg hónapokat kell adni, hogy megszokja új környezetét.
De van egy fő szabály, amit bármilyen szelídítési módszernél be kell tartani: SOSE közeledjünk FELÜLRŐL.
A ragadozók is így kapják el a malackákat, ezért akármilyen hirtelen mozdulatot teszünk, vagy látják a felülről közelítő kezünket, halálra rémítjük őket. Éppen ezért javaslom, hogyha lehetséges, akkor ketrecet szerezzünk be, és ne terráriumot. Amint hazaértünk legújabb családtaggal, tegyük be a ketrecbe, és hagyjuk nyugodtan pihenni.
Fontos, hogy semmilyen lédús takarmányt (zöldséget, gyümölcsöt) ne adjunk az első pár órában. Ugyanis ha eszik belőle, de stresszel a malac, elkezdhet erjedni az emésztőrendszerében, ami súlyos betegségeket, akár halált is vonhat maga után. Az első egy-két napon célszerű nem kivenni az állatot, ha ezt meg tudjuk állni, az általában könnyíti a folyamatot.
A malacok füle nagyon érzékeny, képes megkülönböztetni a hangunkat. A leendő gazdinak érdemes a szoktatás első részében a ketrec közelében beszélgetnie, telefonálnia, vagy hangosan felolvasnia valamit. A tengerimalac hamar hozzászokik a hanghoz, és ezentúl nem fog megijedni, ha hallja, sőt, később ujjongva ágaskodik fel, ha meghallja a becses hangokat. Azonban a hirtelen mozdulatokat lehetőleg mindig kerüljük a közelében.
Én azt szoktam javasolni, hogy vegyünk házat a malackának, amibe elbújhat, és az tényleg legyen a „ház”. Hiszen amikor mi fogócskát játszunk vele, hogy kivehessük, előfordul, hogy szeretne elbújni, mert még nem áll készen. Legyen a háza az a hely, ahova, ha bemenekül, biztonságban érezheti magát bármitől. A malactól függ, hogy mennyi idő telik el, de általában egy-két hét után már nem futnak vissza a menedékbe, ha benyúlunk hozzájuk. Ezt az időt a szokásos „fogd meg a hasán át” trükkel lehet biztossá tenni.
 Az első hetekben minden alkalommal, amikor benyúlunk a lakóhelyére, kezünkben legyen egy picit szelet a kedvenc gyümölcséből. Amíg fél kijönni a házból, addig kezünkkel érintsük meg a forgácsot, és azon csúsztatva nyúljunk lassan a ház felé, kezünkben a finomsággal. A gyümölcsöt tegyük az ujjunk hegyére, és a kezünk álljon meg a ház ajtaja előtt. Néhány perc kézzsibbadás megéri azt az örömöt, amikor a kíváncsiság és az édesszájúság felülkerekedik a félelmein, és kiveszi a kezünkből. Arra vigyázzunk, hogy amíg meg nem eszi azt a pici darabot, ne mozduljunk. Előfordul, hogy ilyenkor visszajön, hátha van még egy kis darab, és megszaglássza az ujjunkat. Ha ez már sikeresen megy, egyre távolodhatunk a gyümivel, és így ki tudjuk csalogatni a malacot. A kézre lépés, és az így való kivétel is így zajlik, de akkor a gyümi a kezünkön vándorol egyre messzebb.
Hamarosan elérjük, hogy a malac ki merjen jönni, sőt, akár már a kezünkre is mer lépni. Az így sikeresen kivett malackát pedig kedvünkre simogathatjuk, egészen addig, ameddig ő is így akarja. |
| Ajánljuk még | |
Hozzászólások