| Láthatatlan madárfotós |
|
A 27 éves Máté Bence ma talán a legismertebb magyar természetfotós. Évente több mint ezer órát tölt lesben ülve különféle furcsa építményekben, sátrakban.
2010-ben Az év természetfotósa világpályázaton a Marvel of Ants (Árnyjáték) című képéért a verseny 46 éves történetében első magyarként nyerte meg a természetfotózás Oscar-díjának tartott „Az év természetfotósa 2010” díjat, valamint a legkiemelkedőbb kollekcióért járó elismerést, az Eric Hosking-díjat. Ez utóbbi díjat 2011-ben 2005 óta negyedszer hozta el, ezzel megdöntve a francia Vincent Munier 9 éve fennálló rekordját.
"Amikor 2009-ben először hangyákat fényképeztem, reggeltől estig aktívak voltak. Később szerettem volna folytatni a fotózást, de sajnálattal tapasztaltam, hogy az ismert hangyafészkek közelében egyetlen dolgozó sem mozog. Feltűnt azonban, hogy a járataik tiszták, annak ellenére, hogy a fák folyamatosan hullatják leveleiket. Nem maradt más ötletem, mint éjszaka felkeresni őket. Nagy meglepetésemre a hangyák aktívabbak voltak, mint bármikor azelőtt: tömött sorokban szállították a leveleket. Végigkövettem a nyomvonalukat, végül minden út egy fa törzsénél folytatódott, felfelé a koronába. A hangyákat vakufénnyel, háromméteres távolságból világítottam meg, hogy sziluettjük kellően kontrasztos maradjon"
Bence+a többi jómadár címmel a Természet.hu produkciójában díjnyertes portréfilm készült a művészről.
Pusztaszeren ténykedő pedagógus szülők gyermeke. Édesapja 2006 októberétől a település polgármestere is.
A család mindig természet közelben - korábban: Mórágyon - lakott, a gyerekek kiskoruktól aktív résztvevői voltak a szülők erdei sétáinak; pusztai kalandozásoknak: a napfelkelte, a telihold és természet megfigyelésének, csodálásának. Negyedik osztályos, amikor először magával vitte a család Zenit fényképezőgépét, a fotózáshoz szükséges anyagiakat azonban neki kellett előteremteni. Első papírképén egy gólya szerepelt, a másodikon - egy közeli felvételen- egy gyík volt látható. Az általános után, egy érdeklődéséhez közel álló intézményt, a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolát választotta. Némi csalódást jelentett számára, hogy társai közül csak ő volt madarász. Középiskolás évei alatt egy harmadik és egy második helyet is szerzett a Kitaibel Pál környezetvédelmi verseny országos döntőin. Nagy sikert aratott előadásaival, amelyeket diával illusztrált. Egyre több időt töltött a fotózással, a középiskola negyedik évfolyamát már magántanulóként abszolválta. Első mestere Vadász Sándor természetfotós volt. Első díját 2000-ben, 15 évesen kapta.
2010-ben jelent meg első önálló könyve Láthatatlanul címmel, melyben a különleges nyomdatechnikával készült fotók mellett a természetfotózás kulisszatitkaiba is beavatja az olvasót.
Bence nézők hadát vonzotta már eddig is a képernyő elé. Volt olyan alkalom, mikor több mint 230.000-en voltak rá kíváncsiak, de még így is akad, aki lemaradt róla. A hatalmas sikerre való tekintettel újra vetítik a sorozatot, mely Máté Bence főszereplésével készült, akit 2010-ben a világ legjobb természetfotósának választottak. A sorozatból megtudhatjuk, hogy mi a titka Bence díjnyertes képeinek, miközben a többszörösére lassított felvételeknek köszönhetően példátlan látványvilág tárul elénk.
Egy nem mindennapi sorozat, egy nem mindennapi természetfotóssal, testközelben Magyarország legszebb madaraival, akiket soha még ennyire közelről, ennyire részlet gazdag képekben nem láthattunk. SPEKTRUM:
Szombat (Január 28.) 12:25 Hétfő (Január 30.) 18:20 Kedd (Január 31.) 18:20 Szerda (Február 1.) 18:20 Tevékenységét néhány éve a barátaival megvalósított fotóturizmusból próbálja finanszírozni. Kis, 2-3 fős megszállott fotósokat próbálnak helyzetbe hozni, az általuk kiépített komfortos, detektívtükrös ablakkal ellátott bázisokon. Pusztaszer után már Costa Ricában és Brazíliában is létrehoztak egyet. És ha te is kipróbálnád, hogy tényleg olyan könnyű-e elkészíteni ezeket a fantasztikus képeket, mint amilyennek tűnik (biztos, hogy nem az! ), akkor érdemes megnézned ezt a honlapot is. Fotók: fotókredit: www.sajtoklub.tv/Spektrum |
| Ajánljuk még | |


































