Cialis online Cialis online viagra online
BOTRÁNY - Macskalevest főzött a tévés szakács
Beppe Bigazzi mesterszakácsnak a Rai1 tévécsatornán ment a naponta jelentkező főzőműsora, egészen addig, míg egy macskahúsból készített ételt nem mutatott be. Akkor az állatvédő szervezetek nyomására felfüggesztették állásából. 
A mesterszakács arról beszélt, hogy szerinte a macska húsa sokkal finomabb, mint például a csirke vagy a nyúlhús, és különböző eljárási módokat ismertetett a cicusok elkészítésére. A műsor alatt égtek a telefonvonalak a felháborodott nézők és az állatvédők hívásai miatt, miközben Bigazzi egy állítólagos régi toszkán szokásról mesélt, miszerint a leölt macskát három napon keresztül egy tó vizében kell tartani, hogy húsa felpuhuljon, és így könnyebb legyen megfőzni. A felháborodásokra Bigazzi annyit mondott, hogy tudomása szerint Olaszország több régiójában hagyományos eledelnek számítanak a cicák.  
Francesca Martini, az egészségügyi miniszter helyettese megdöbbent, hogy egy közszolgálati televízióban ilyet bemutatnak, és az eset kivizsgálását kérte a producertől. Az ENPA állatvédelmi szervezet és más társaságok is azt követelték a Rai Uno-t, hogy állatkínzásra buzdítás miatt azonnal váljon meg a Bigazzi-tól, illetve hogy induljon büntetőeljárás a mesterszakács ellen. 
Ide tartozik, hogy Kínában nemrég kezdeményezték azt a törvénymódosítást, mely szerint – bár ma még hagyományos ételnek számítanak – 15 nap börtönnel büntetik majd azokat akik kutyát vagy macskát esznek.
 
Ajánljuk még

Hozzászólások 

 
#8 Renhoek 2011-11-21 22:39
Ja és nem azt mondom, hogy állatokat kell kínozni. Csak baromira felhúzom magam, amiért egyes állatokat priorizálnak merthogy cukik meg aranyosak, másoknak meg simán elnézik a legyilkolásukat.

Ahelyett, hogy mérhetetlen sok pénzt költenek az emberek a kisállataikra, oda[cenzúrázva]atják őket az utcára....és nagyon sokan tétlenül mennek el szegény hajléktalan embertársuk mellett, aki halálrafagy és éhenhal. Felfordul ettől a gyomrom Tisztelet a kivételnek.
 
 
#7 Renhoek 2011-11-21 22:35
Ilyen hülyeséget! Szegény csirkéket, cucukat, tehénkéket nem sajnálják? Ott lehet esznek macskákat is, az is egy állat. Van húsa...Álszent majmok ezek az állatvédők...

A macska is ugyan úgy lehetne vágóállat, csak neki nem ez a sors jutott, hanem a kényeztetés.

Minden egyes állatvédőt be kéne perelni a francba, aki az álszenteskedés mellett a szájába vesz akármilyen húsfalatot! Sőt nem használhat gyógyszereket, oltásokat, parfümöt, sminket semmit, mivel azokat is állatokon tesztelik.

Ennyit erről...
 
 
#6 Papp Kitti 2010-04-22 21:02
Ez felháborító!!!!
Hogy lehet csak 15 napra börtönbe zárni őket?!
Maradjon meg ez a fétis saját magának ha annyira macska húst akar enni!
Remélem nem gondolta h ezt szó nélkül hagyják...
 
 
#5 auróra cirkáló 2010-02-27 13:24
:sad:Én inkább csak zöldséget ennék egész életemben,ha macskáimat kéne megkóstolnom. És szerintem elvágnám a torkát annak,aki az én cicámat megkajálná. (pedig még 1 tyúkot sem tudok levágni)
 
 
#4 Thern Gabriella 2010-02-23 15:22
Szegénykék még bele gondolni is borzasztó.Mennyi beteg agyú ember él a földön.
 
 
#3 Turóczy Zsuzsanna 2010-02-23 14:59
Én nem 15 napra, 15 évre büntetném azokat, akik kutyát, macskát, lovat, majmot esznek.
(Rossz ötlet!) Mit szólnának, ha belőlük is leves lenne???
 
 
#2 Kurucz László 2010-02-19 17:00
Sokat játszom a cicámmal.Nagyon szereti ha a hasát simogatom.Ilyenkor a két hátsó lábával rugdalja a kezemet,de a karmait nem engedi ki.Ha a tenyeremmel a pofiját befogom akkor óvatosan harapdál,de nem fájdalmas.Ha durvulna akkor rászóllok,ez FÁJ és ebből tudja ,hogy nem szabad tovább harapni.
 
 
#1 Lenkei Éva Mária 2010-02-18 20:04
Hát ez borzasztó!! Sok évig éltem Olaszországban,de soha nem találkoztam cicahussal, és nem is hallottam beszélni a dologról. Sőt, imádják a cicákat, mint házi kedvenceket!
Ez egy perverz alak, ismerem a RAI Tv-ből, évek óta szerepel a déli főzőcskében, és mindig nagyon unszimpatikus megnyilvánulásai vannak, ez nem az első eset! Felháboritó! Szegény cicusok!
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés