| Sziami – a királyi macska |
|
A sziámi cicák a távolkelet lakói. Hazájukban nagyon népszerű cicák. A fajtát a királyi dinasztiák előszeretettel tartották és tenyésztették. Nem lehetett akárkinek ilyen macskája.
1700-as években a thai földi művészek rajzokat készítettek és verseket írtak a „Tamra Maew”-ról. Egy brit nagykonzul az egyik nemesnél meglátta ezt a macskafajtát. Annyira megteszett neki, hogy 1884-ben, hazatértekor magával vitt egy párt, testvérének Lilian Jane Veley-nek. A pár a Pho és Mia névre hallgatott. Később Lilian alapította a Siamese Cat Club-ot. A klub alakításakor kiderült, hogy 6 évvel korábban az amerikai elnök is kapott egy ilyen cicát Bangkokból. Egy évvel később a Britanniába érkezett pár 3 kölyöknek adott életet. Ők voltak Duen Ngai, Kalohom, és Khromata. Ahogy a perzsa, a sziámi macskák is a Londoni Crystal Palace-ban mutatkoztak be először, és hasonlóan nagy sikernek örvendettek. Egyedi mintája, és jelleme lenyűgözte a macskaimádókat. Sajnos, a három kölyök nem sokkal a bemutató után ismeretlen okokból elhunyt. 1886-ban egy újabb pár érkezett az Egyesült Királyságba a kölykeivel. Tulajdonosai Mrs. Vyvyan és nővére voltak. Ezek a cicák az eddig megszokott macskáktól teljesen eltérő külsejűek voltak. Vézna vonalaik, hosszúkás fejük, hatalmas fülük feltűnő jelenséggé változtatta őket. A tenyésztés során ezeknek a vonalaknak a megerősítésén dolgoztak. Így két tábor alakult ki. Azok, akik a régi, kerekebb formájú sziámikat tenyésztették, és azok, akik az új, éles formákkal rendelkező típust kedvelték. A fajtát egész egyszerűen Sziam királyi macskájaként emlegették. A mai populáció a feljegyzések szerint körülbelül 11 cica leszármazottja. Az idők során a két változat keveredett, és az ősökre emlékeztető típus kezdett eltűnni. Azonban kiderült, hogy a keletebbre fekvő országokban, így például hazánkban a két típus még tökéletesen elkülöníthető volt. A tenyésztés során a jellegzetes foltokat is leszűkítették a végtagokra, és új színeket hoztak be. TEST,SZŐRZET Nyúlánk, vékony csontozatú egyedek. A két típusnál azonban eltérnek a külső jegyek. A régi típus sokkal kerekebb, normál macskához közelítő formákkal rendelkezik. Az új változat rendellenesen nyúlánk, mégis nemes benyomást kelt. Szeme gyönyörűen kék, kifejező. Szőrzete rövid, selymes tapintású. Mintázata különböző színekben (fóka-, csoki-, kék-, lilajegyű stb.) is előfordul. Ha tartósan meleg környezetben van, mintázata kissé kivilágosodik. TERMÉSZETE Igazán szeretetéhes cica. Mondhatnánk, kutyaként ragaszkodik kiszemelt emberéhez. Folyton aktív, játékos fajta. Nagyon intelligens, a pórázon való sétáltatásra is szoktatható. Ugyanakkor egy tipikus ölcica. Ha tehetné, egész nap a gazdi ölében, vagy gazdi mellett élvezné a simogatást. Sokan állítják, hogy szereti hallatni a hangját, sokak szerint csak akkor nyávognak, ha éppen akarnak valamit (ez persze jelentheti a simi kérést is). Párzási időszakban azonban az egyik leghangosabb fajta. Döntéskor figyelembe kell vennünk, hogy hamar féltékenységi jelenetet rendez, ha nem ő van a középpontban. ETETÉS ![]() Szőre fényessége érdekében érdemes algás vitaminkészítményeket adni neki. Etetése nem igényel mást mintha normál házicicát tartanánk. Azonban felkészülhetünk arra, hogy egyes példányok erősen válogatósak. ÉRDEKESSÉG Régen úgy hitték, hogy rövid szőre és törékeny alkata miatt nem viselné el a hűvösebb időjárást. Ezért üvegházakban tartották őket, amelyekbe szülőföldjükről hozattak növényeket. E különleges tartásmód, és ennek ára miatt csak a királyok engedhették meg maguknak. Így lett ő Sziam királyi macskája. |
| Ajánljuk még | |




































Hozzászólások