| Az időjárási front hatása 2. |
 Szokott fájni a fejed, amikor valamilyen időjárási front közeleg? Esetleg megint sajog a derekad? Vagy csak nincs kedved semmihez? Kedvencedet hasonló módon megviselik a környezeti változások.
|
| Bővebben... |
| Elütötték a macskámat! 2.rész |
 Riherongy, a 3 éves ébenfekete macskánk május 3-án kiszökött a lakásból, és az első útja egy autó alatt ért véget. Eltört a medencecsontja, és a bal hátsó lába. Olyan sokkos állapotba került, hogy csak május 25-én tudták megműteni, úgynevezett létrával rögzíteni a lábában a törött csontokat.
A májusi 20 nap azzal telt, hogy lestük a macska minden kívánságát, és naponta jártunk kötözésre (a lábán nyílt törés volt). Illetve, mivel még olyan ramaty állapotában is macska volt a maga minden hajlékonyságával és makacsságával, többször előfordult, hogy naponta kétszer vártuk ki a sorunkat a mindig teli rendelőben, mert mire hazaértünk Rihi kihúzta a lábát a kötésből. Már amennyire a törés engedte. Tehát általában kilógott a törött csontvég a hatalmas kötés fölött. Legtöbbször sírni tudtam volna a kétségbeeséstől, hogy soha nem lesz vége.
Pedig egy pillanatig nem panaszkodhattunk az ellátásra. De gondolom ez már az első részből is kiderült.
Május 25-én – 22 nappal a baleset után – aztán megtörtént a műtét. Rihike szerencsére már nagyon jól viselte. Előző este kapott még vacsorát, aztán éjféltől semmit. Reggel vittük az állatorvoshoz, és délután 3 körül lehetett érdeklődni a macsek hogyléte felől. Könnyen ébredt, nem volt semmi komplikáció. Persze rohantunk érte koraeste. Kicsit remegett az altató hatása miatt, de láthatóan örült nekünk. Bár éppen nagyon meleg volt az idő, betakargattuk a cicát, és hazamentünk. A legfinomabb macskakaját kapta, 24 órás felügyelet alatt volt, s mivel a lábát a létrás rögzítéssel együtt is pihentetnie kellett, hát maradt a nagyméretű nyúlketrecében a nappali közepén. Ez persze azzal is együtt járt, hogy a macskaalomba sem mehetett ki. Szóval, naponta továbbra is sok-sok alkalommal cseréltem alatta a takarókat.  De legalább már nem lifegett a csontvég, és nem tudta szétszedni a kötést. Egy úgynevezett létrás megoldással rögzítették a csontokat. Ez pont úgy néz ki, mintha egy fém létra fokai rögzítenék a cica csontjait. A lába mellett két fém rúd, melyeket néhány fémhuzal köt össze átszúrva a cicus bőrét, húsát, csontját. És az egész alaposan bekötve. Sok minden nem változott a mindennapokban, továbbra is maradt az „ágynyugalom” (vagy inkább ketrecnyugalom), a napi kötözés, és a szokásos gyógyszerek. A ketreccel nem volt gond, Rihi nagyjából átaludta a napot, és ideiglenes lakóterét a kanapéra téve pont kilátott az ablakon. Amikor már a madarak megfigyelése sem kötötte le, és a tévézést is unta, akkor minket nyúzott, hogy karba véve sétáljunk vele kicsit, hagy nézzen körül a lakásban. Mint egy kisgyerek.  Néhány hét múlva azonban a csontsebészek újabb konzíliuma úgy döntött, hogy másfajta rögzítésre kellene cserélni a létrát. Július végén így újabb műtétre került sor.
Most egy fémlappal vették körbe a csontokat és speciális csavarokkal rögzítették. A műtét utáni gyógyszereket Rihi már rutinosan köpködte ki, úgyhogy nagyjából kétszer annyit kellett kiváltani, hogy a megfelelő mennyiséget a macskába töltsük. (Persze az állatorvosnál úgy bevette, mint egy szuper jól viselkedő cicus, úgyhogy mindig hülyét csinált belőlem. :-) Július 26-án tehát megtörtént a második műtét is. És amellett, hogy a macska tökéletesen pánikba esett, amikor meghallotta az állatorvos hangját, egy újabb különlegességre lettünk figyelmesek. Nagy foltokban őszülni kezdett a koromfekete bundája. A hasán ezüstösfehér, a nyaka körül pedig füstös szürke lett a szőre. A baleset utáni napokban megőszült bajsza viszont újra fekete lett. A macska napról napra jobban lett, játszott velünk, hatalmasakat szundizott, jó volt az étvágya, minden lelete rendben volt. Hogy azért továbbra is legyen, ami kiborítson, szinte minden nap megkaptam valakitől, hogy kár ennyit foglalkozni egy macskával, simán el kellett volna altatni. Nem akarok két mondatnál többet foglalkozni ezzel a témával, de muszáj volt megemlítenem.  A napi kötözéseknek időigényes menete volt. Kivártuk a sorunkat, a rendelőben leszedték a szorítókötést, utána az infúziós helyiségben még 15-20 percet üldögéltünk a macskával, miközben az elszorított mancsát masszíroztam, majd újra bekötözték. Három héttel a második műtét után arra lettem figyelmes a masszázs közben, hogy két csavar végét látom. Rihi szervezete elkezdte kilökni a speciális orvosi fémet. Ekkor újra megkezdődött a versenyfutás az idővel. A kilökődés körül ugyanis egyre jobban begyulladt a terület, a bőr alatt alig volt izom, sőt a végére már a sárgás csont is látszott a csavarvég mellett. Gyógyszerek, napi kötözés, bioptron lámpa, homeopátia és amit még be lehetett vetni, mindent kihasználtunk. Egy nap meglepődve tapasztaltam, hogy speciális kötszert is rendeltek a macskámnak.
Ja, hogy miért volt a felhajtás? Mert a csontok még nem forrtak össze. Tehát két lehetőség volt, vagy tovább küzdünk, vagy amputálni kell a lábat. Nagyjából szeptember elejéig lehetett húzni a dolgokat, akkor aztán egy ellenőrző röntgen után a fémek kikerültek, és maradt a szorító-rögzítőkötés. Mindeközben fogalmunk sem volt, hogy a macska tudja-e majd használni a lábát. Naponta kötözés, gyógyszerek… a szokásos. Egészen szeptember közepéig. Egyik éjszaka Riherongy „megőrült”. Dobálta magát, folyamatosan verte a ketrec oldalát a kötözött lábával, míg félig kihúzta a lábát a vastag kötésből. Nem volt más választás, az éjszaka közepén le kellett róla szedni a kötést. (Nem volt egyszerű. A kötés több rétegből áll, rendkívül feszes, a macska lábának megfelelő görbületekkel. Ráadásul a macska a művelet közben rángatta magát, fújt, harapott…)
Másnap reggelig teljes frászban voltam, hogy éjszaka tönkretettük a több hónapnyi küzdelem eredményét. A rendelés kezdetén már ott voltunk, Varga doktor pedig alaposan átvizsgálta a macskát. Megnyugtatott, hogy mindent jól csináltunk. És a macsek ugyan „ágynyugalomra” ítélt ketreclakó maradt, de nem kapott több kötést. Riherongy persze kijöhetett a ketrecből sétálni, de szigorú felügyelet mellett. Aztán már nem is akart visszamenni. Rohangáltunk utána, hogy ne ugorjon az ágyra és le az ágyról, hogy a lépcsőn ne mászkáljon, és egyáltalán minden lépésnél aggódtunk érte.  Most október közepe van. Rihi éppen beszökött a szekrény aljába, és ott alszik. Már hetek óta nincs ketrec, és a macska sántikálva ugyan, de napról napra ügyesebben használja a lábát. Sokat változott, imád az ágyban aludni, este mindig bebújik valaki mellé. A bundája nem valószínű, hogy újra tökéletesen fekete lesz, de hónapokig abban sem voltunk biztosak, hogy életben marad. Bár Józsi – dr. Varga József állatorvos – szeptemberben gyógyultnak nyilvánította a macskát, néhány napja meglátogattuk őt. Hogy lássa, milyen jó munkát végzett. Nehéz kifejezni, hogy mennyire hálásak vagyunk neki és a csapatának. És nehéz volt megállni, hogy el ne bőgjem magam, amikor Varga doktor a rendelő közepén letérdelt, és az ég felé köszönetet mondott az én macskám gyógyulásáért. Köszönjük. Mindannyiuknak. |
| Ajánljuk még | |
Hozzászólások