| Konferencia a felelős állattartásért |
|
Új állatvédelmi törvényünk ugyan van, de Magyarországon továbbra sincs rendezve a kedvtelésből tartott állatok helyzete. Fontos lenne például tisztázni, hogy mi az állam, az önkormányzatok vagy éppen a civil szervezetek feladata a felelős állattartásban. Az egységes nyilvántartási-rendszer létrehozása, a 2010. július elsejétől életbe lépő rendelet miatt – amely szerint a kutyát tulajdonosváltás estén kötelező chippel ellátni – különösen sürgető feladat.
A Mars Magyarország Kft. ezért egy asztalhoz ültette mindazokat a hazai szakembereket, civil szervezeteket és hatóságokat, akik a felelős állattartás megoldásáért dolgoznak. A rendezvényen többek között Prof. Dr. Solti László, a Szent István Egyetem rektora, Dr. Czerny Róbert civil állatvédelmi ombudsman, és Dr. Pallós László országos állatvédelmi főfelügyelő is részt vettek. A kerekasztal beszélgetés első részében a felelős állattartás jelenlegi helyzetét vitatták meg a résztvevők.
Az állatmenhelyeken és gyepmesteri telepeken növekvő érdeklődés tapasztalható, ugyanakkor csökken az örökbefogadott kutyák száma, amely a gazdasági válság mellett az emberi felelősség növekvő szerepének is tulajdonítható. Emellett azonban szükség van erőteljesebb állami szerepvállalásra, illetve az önkormányzatoknak az állatorvosokkal, menhelyekkel való szorosabb együttműködésére. Fontos, közös feladatok ugyanis az ivartalanítás illetve a szaporodás szabályozása, a chipezett kutyák megfelelő regisztrációja, a tenyésztők fokozott ellenőrzése…
A konferencián szó esett az állatmenhelyek jelenlegi kritikus helyzetéről, hiszen a menhelyek nem számíthatnak állami támogatásra, ám adományokból nehezen fenntarthatók, túlzsúfoltak. Javaslatként elhangzott, hogy az önkormányzatokkal való összefogás során átvehetnék a gyepmesteri telepek funkcióit, hogy bevételre is szert tehessenek, és ezzel párhuzamosan több állatot menthessenek meg. Az állami és civil szervezetek mellett azonban az állattartók felelőssége sem elhanyagolható.
Szóba került az is, hogy az óvodákban célszerű elkezdeni a gyerekek állatokkal kapcsolatos szocializálását, és a tizenéveseket érdemes bevonni önkéntes munkákba.
A rendezvény kapcsán Ács Tamás, a Mars Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: „Különösen azért tartom sikeresnek a MARS első Társadalmi Párbeszéd rendezvényét, mert nemcsak a problémák feltérképezését értük el, hanem valós megoldási javaslatok születtek és több témában konszenzus alakult ki. Bízom benne, hogy résztvevők számára a rendezvény megfelelő kiindulási pontot biztosít a javaslatok gyakorlati megvalósításához és a Társadalmi Párbeszéd során tapasztalt összefogás és lendület a jövőben, a felelős állattartás helyzetének javításáért tett lépések során is megmarad.” |
| Ajánljuk még | |


































Hozzászólások