Cialis online Cialis online viagra online
Vége az altatásnak
A román parlament november végén fogadta el azt a törvényt, amely szerint a városi hatóságok befoghatják és elpusztíthatják az ebeket, ha harminc napon belül senki sem fogadja be őket. Ám mégis megmenekülnek a haláltól a kóbor kutyák Romániában, miután az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az erről szóló jogszabályt.
A polgármesteri hivataloknak helyi népszavazással vagy közvélemény-kutatással kellett volna megbizonyosodniuk arról, hogy a polgárok egyetértenek-e ezzel a gyakorlattal.
Az alkotmánybíróság azonban a jogszabálynak éppen azt a két cikkelyét nyilvánította alaptörvénybe ütközőnek, amelyek a kutyák kegyes halál révén való elpusztítását szabályozták.
 

A román állatvédő egyesületek hónapok óta tiltakoznak az általuk "barbárnak" nevezett jogszabály ellen. Szerdán is tüntettek a román parlament épülete előtt, ahol az alkotmánybíróság is székel. A tiltakozók üdvrivalgással fogadták a talárosok döntését.
Az alkotmánybírósági határozatnak nem örülnek az ebek agresszivitásától tartó lakósok. Romániában, főleg Bukarestben okoznak gondot a gazdátlan kutyák, hiszen becslések szerint negyvenezer állat garázdálkodik az utcákon. Korábban befogták és ivartalanították őket, így egy ideig csökkent a számuk, de néhány éve ismét szaporodni kezdtek. Így továbbra is több ezer ember szorul kezelésre évente kutyaharapás miatt.
A most alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabályban megfogalmazott radikális módszerrel legutóbb a 2000-es évek elején Traian Basescu volt bukaresti főpolgármester - Románia jelenlegi államfője - próbálkozott, de akkor is zátonyra futott a próbálkozás, miután olyan hírességek tiltakoztak a kutyák megölése ellen, mint Brigitte Bardot francia színésznő.
MTI
 
Ajánljuk még

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés