| Csincsilla anatómia 2.rész |
|
Az első részben a csinik emésztőrendszeréről tudhattál meg érdekes adatokat, ma a csincsillák csontozatáról olvashatsz. Reméljük, az új ismeretek segíteni fognak abban, hogyan előzd meg a baleseteket, és mit tegyél, ha mégis megtörténik a baj.
A csincsillákról bizonyára tudod már, hogy milyen gyorsak, hogy a leghajmeresztőbb helyekre is bemásznak, és akár a szekrény tetejére is feljutnak. Az már nagy titok, hogy hogyan is kerülnek, például az emeletes ágy tetejére.
Merthogy Füles ezt tette, majd leugrott és mindkét első lábát eltörte. Csak annyi látszott ebből, hogy miközben a ketrece felé ugrál, halkan nyöszörög – olyan halkan, hogy ha nem láttuk volna mit történt, talán fel sem figyelünk rá. Zokni, egy csincsillakölyök, csak feküdt az oldalán a ketrecben. Nyílt törése volt, szerencsére hétvége, és ketrectakarítás volt éppen, úgyhogy nagyon gyorsan észrevettük, hogy baj van, és rohantunk az állatorvoshoz.
Sajnos sok – szakértőnek kikiáltott helyen hallhatod, hogy a csincsillák szinte mindig belehalnak a csonttörésbe, ami viszont nem igaz!
Ha baj esetén te azonnal orvoshoz viszed kedvenced, akkor legfeljebb felesleges aggodalmat kelt benned ez a tévhit, ám a rossz információ miatt néhány csini törött csontja kezeletlenül maradhat. :-(
Ha úgy látod, hogy valami nem stimmel a szőrmókkal, vidd orvoshoz!
Hogy milyen tünetek alapján gondolj törésre? Lássuk a részleteket kedvenced csontjairól.
Árulkodnak a fogak
A csincsilla csontjainak állapotára legkönnyebben a fogai szemrevételezésével kap információt az orvos. Ennek a puha szőrgombócnak az alsó és felső fogsorában egyaránt két metszőfog és nyolc rágófog található. Az általunk megszokott fehér színtől eltérően narancssárgás színű az egészséges csincsilla foga. Ha elkezd kifehéredni, az valamilyen tápanyaghiányra utal – legtöbbször kalcium, de más anyag hiányállapota is okozhatja.
Csonttörés
Az emberekhez hasonlóan időnként a csincsillák csontja is eltörik. Ennek oka lehet baleset, de például a helytelen táplálás okozta kalciumhiány is. Szerencsére a csincsillák igen gyorsan gyógyulnak, de ez idő alatt minden meg kell tennünk, hogy megfelelő pihenést biztosítsunk kis kedvencünk számára, és ne súlyosbodhasson a sérülése. Ez könnyű feladatnak látszik, pedig egy örökmozgó esetében bizony nem mindig az.
Nyílt törésnél a csont átszúrja a bőrt is, így könnyebben észre fogod venni, hogy megsérült az állat. Azonban az is lehet, hogy csak annyi jelzi a sérülést, hogy kedvenced feltűnően „lusta” és lehetőség szerint csak gubbaszt. A csincsillának fájdalmas a csonttörés, és fájdalmas az is, ha az érintett testrész megmozdul. Ő maga nem is fogja mozgatni, és lehetőség szerint te se tedd. Bár a vastag és tömött bunda miatt valószínűleg nem látszik, várhatóan meg is duzzad a törött csont környéke.
Feltétlenül vidd orvoshoz!
Olyan orvoshoz, aki ért a csincsillákhoz! Amikor Füles – az első csinim – két mellső lába eltört, a legközelebbi állatorvoshoz vittük. Kapott fájdalomcsillapítót és antibiotikumot, majd két nappal később a doki bevallotta, fogalma sincs, hogy mi a baja, életében nem kezelt még csincsillát. Az Állatorvosi Egyetem rendelőjében még aznap megröntgenezték – nem a dokit, a csincsillát :-) – és ott derült ki, hogy a fogpiszkáló vékonyságú mellső lábai eltörtek. Szerencsénk volt, mert olyan helyen érte a sérülés, hogy nem mozdultak el a csontok, és az orvosi rögzítés nélkül is „95 százalékos pontossággal” kezdődött meg a forradás. Ha nincs ilyen szerencsénk, akkor a két nap késedelem egy műtéti csonttörést jelentett volna, hogy megfelelően érintkezzenek a csontvégek a gyógyuláshoz. Márpedig minden műtét kockázatokkal jár, és a csincsillák egyébként is rosszul tűrik az altatást.
Mi vár rátok az orvosnál?
Először is elkábítják őkelmét, és megröntgenezik. Ebben – a kábításon kívül – nincs különbség az emberi csonttöréstől. A csinek csontját azonban nem gipszelik. Ha lehetőség van külső rögzítésre, akkor az állatkához képest nagy és merev kötés lesz a lábán/farkán, de előfordulhat, hogy a törés jellege miatt csak műtéti megoldás jöhet szóba, amikor „szegecseléssel” rögzítik egymáshoz a csontokat. (Ez azért elég ritka.)
1-2 naponta kell járni kontrollra, hogy az adott testrész vérellátását ellenőrizzék, az esetlegesen kialakuló gyulladást kezeljék, és kedvenced megfelelő fájdalomcsillapítást is kapjon.
(A gyógyszeres fájdalomcsillapítók mellett egyéb fájdalomcsillapító lehetőségekről olvashatsz itt.)
Az antibiotikumos kezelés, és a fájdalomcsillapítók mellett valószínűleg ásványi anyagokat, vitaminokat, és bélflóra regenerálót is – az antibiotikum miatt – ad majd az orvos.
Mit tehetsz te?
A fájdalom miatt csined várhatóan nem fog annyit mocorogni, de jobb, ha egy kisebb ketrecbe teszed – esetleg lezárod az emeleteket, így minimálisra korlátozod a mozgásterét. Hacsak nem kellett komoly sérülést hagyó műtétet végezni, próbáld ki, hogy a kötést piszkálja-e a csin párja, és ettől függően hagyd együtt őket, vagy vedd külön. Nálunk volt olyan helyzet, amikor a különválasztott csinit gyakorlatilag mindenhova magunkkal vittük a lakásban, annyira hiányoztak neki a többiek. Míg Fülest a párjával együtt kellett pici ketrecbe tenni, ahol összebújva együtt kucorogtak, mert ahogy különvettük őket, mindkettő „sírdogált”. (Márpedig tapasztalatom szerint ezt a fajta érzelmi stresszt a csinik sokkal rosszabbul tűrik, mint a betegségeket.)
A törések gyógyulása általában 7-10 napon belül megkezdődik, de néhány hétig tűrnötök kell a rögzítő kötést. Addig is adj csincsilládnak kalciumban gazdag táplálékot, hogy a csontok regenerálódását ezzel is segítsd.
![]()
A szőrgombóc állatkák csontozata igen vékony, a lábukban például alig fogpiszkáló vastagságú a csont.
Farka a gerincének a folytatása, ezért sem szabad a csinit a farkánál tartva megemelni.
|
| Ajánljuk még | |

































Hozzászólások
Óvatosan dugd a pocakja alá az egyik tenyered és a másikkal felülről fogd meg. (Mint egy kicsi labdát.) Amikor már a kezedben van, az egyik tenyered tedd a popsija alá, a másikat pedig tartsd a pocakja előtt. Ha már megbarátkoztatok, akkor nem lesz nagy gond így megfogni. Ha még nem, akkor inkább szoktasd még egy kicsit, hogy elfogadja a közeledésedet.