Pets - az állati magazin

 

 

A dinoszauruszok viselkedésére általában a testfosszíliáik helyzetéből, az élőhelyükből, számítógépes mozgásszimulációkból és a hasonló ökológiai fülkét betöltő modern állatokkal való összehasonlításokból lehet következtetni. A dinoszauruszok viselkedésével kapcsolatos ismeretek egyelőre csak feltételezésekre alapozódnak és előreláthatóan még sokáig vitatottak maradnak. Nem képezi azonban vita tárgyát az a feltételezés, hogy bizonyos viselkedési formák, amelyek a dinoszauruszok legközelebbi ma is élő rokonainál, a krokodiloknál és a madaraknál megfigyelhetők, a dinoszauruszokra is jellemzőek lehettek.

Az első közvetlen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a dinoszauruszok csordában éltek 1878-ból származik, amikor a belgiumi Bernissartban 31 Iguanodon maradványait fedezték fel, amelyek együtt zuhantak bele egy szakadékba és fulladtak meg annak mélyén. A hasonló tömeges pusztulások és az egykori vadcsapások nyomai arra utalnak, hogy számos dinoszauruszfajra jellemző volt a csapatban vagy csordában történő életmód. A kacsacsőrű hadrosauridák lábnyomainak százait vagy ezreit őrző fosszíliák azt bizonyítják, hogy ez a faj az amerikai bölényhez és az afrikai antilopfélékhez hasonlóan óriási csordákban vándorolt. A sauropodák csapásainak maradványai azt is bizonyítják, hogy ezek az állatok más különböző fajokkal együtt közlekedtek, legalábbis az angliai Oxfordshire területén, a csordák pontos felépítésére vonatkozóan azonban nem találtak bizonyítékot. A dinoszauruszok talán csordába gyűltek, hogy megvédjék magukat vagy az utódaikat, esetleg együtt vándoroltak. Létezik bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a különféle dinoszauruszok, köztük a theropodák, a sauropodák, az ankylosaurusok, az ornithopodák és a ceratopsiák fiatal példányai csoportokat alkottak. Például egy belső-mongóliai lelőhelyen több mint húsz, egy és hét év közötti Sinornithomimus maradványait találták meg. Ezt a gyűjteményt egy sáros területen csapdába esett szociális csoportként értelmezték. A társaságkedvelő dinoszauruszokkal kapcsolatos elméletet kiegészíti a falkában élő, és a nagy méretű állatokra együtt vadászó húsevő theropodákkal kapcsolatos elképzelés. Ez az életmód azonban szokatlan a dinoszauruszok ma élő rokonai, például a krokodilok és más hüllők, valamint a madarak között – kivéve a Harris-ölyvöt, amely jól ismert ellenpélda, emellett a tafonómiai bizonyíték arra utal, hogy az olyan falkaállatnak gondolt theropodák, mint a Deinonychus és az Allosaurus táplálkozás közben végzetes összetűzésekbe keveredtek egymással, ahogyan az számos modern diapsida ragadozóra jellemző.
Mongóliában talált megkövesedett dinoszaurusztojások

 

 

Jack Horner őslénykutató 1978-ban, Montanában felfedezett egy földön fészkelő Maiasaura-t ('jó anya dinoszaurusz'), amely bizonyítja, hogy az ornithopodák folytatták az utódaik gondozását, jóval azok megszületése után is. Ez a szokás más kréta időszaki dinoszauruszokra is jellemző volt, például az 1997-ben, Patagóniában megtalált sauropodára, a Saltasaurusra is, amely a pingvinekhez hasonló hatalmas fészkelő kolóniákban élt. Az oviraptoridák közé tartozó Citipatit, amelyet 1993-ban fedeztek fel Mongóliában, tyúkszerű költő pózban találták meg, amelyből azt a következtetést vonták le, hogy a tojásait tollaival tartotta melegen. Más leletek is utalnak a szülői gondoskodásra. Például egy Psittacosaurus csoport fosszíliája egy felnőtt és 34 fiatal egyed maradványait tartalmazza; ebben az esetben a fiatalok nagy száma közösségi fészkelésre utal. Továbbá előkerült egy (a prosauropoda Massospondylushoz tartozó) dinoszaurusz embrió, ami még nem rendelkezett fogakkal, így feltételezhető, hogy a fiatalokat a felnőtteknek kellett etetniük. Az északnyugat-skóciai Skye szigetén talált sauropoda és ornithopoda lábnyomok szintén a szülői gondoskodásra szolgáltatnak bizonyítékot. A legtöbb dinoszauruszcsoportnál megtalálhatók a fészkek és a tojások maradványai, amely tény azt a lehetőséget is felveti, hogy a dinoszauruszok a krokodilokhoz és a madarakhoz hasonlóan kommunikáltak az utódaikkal.

 

 

 

A dinoszauruszok egy része, például a marginocephaliák, a theropodák és a lambeosaurinák fejdísszel vagy kiemelkedéssel rendelkeztek, amely azonban túl törékeny volt ahhoz, hogy védekezésre használják, ezért – habár nagyon kevés ismeret áll rendelkezésre a dinoszauruszok párzási és territoriális szokásairól –, mégis feltételezhető, hogy szexuális vagy területvédelmi célt szolgált. A theropodák esetében tapasztalható, harapásokból eredő fejsérülések agresszív összetűzésekre engednek következtetni. Viselkedési szempontból az egyik legkülönösebb dinoszauruszfosszíliát 1971-ben fedezték fel a Góbi sivatagban. Egy Velociraptor és áldozata, egy Protoceratops maradványait tartalmazta egymást marcangoló pózban, bizonyítékul arra, hogy ezek a dinoszauruszok valóban megtámadták és megették egymást. További bizonyítékot jelent az élő zsákmány megtámadására egy, a hadrosauridák közé tartozó Edmontosaurus részben gyógyult farka; aminek a sérülése arra utal, hogy az állat túlélte egy Tyrannosaurus támadását. Egy 2003-as madagaszkári Majungasaurus lelet azt igazolja, hogy erre a theropodára a kannibalizmus is jellemző volt.

Az újabb keletű fosszilis bizonyítékok alapján az olyan növényevő dinoszauruszok, mint az Oryctodromeus legalábbis részben ásó életmódot folytattak, némelyik kezdetleges, madárszerű dromaeosaurida, például a Microraptor és a rejtélyes scansoriopterygidák pedig feltehetően a fákon éltek. Ezen kívül létezik bizonyíték az egyes spinosauridák részleges vízi életmódjára is. Mindemellett a legtöbb dinoszaurusz a talajon való mozgáshoz alkalmazkodott.

Egy dinoszaurusz talajon való mozgásának jobb megértése lehetővé teszi a viselkedésének modellezését is. A biomechanika segítségével például tanulmányozható a dinoszauruszok izomzata által kifejtett erő és a gravitáció csontvázra gyakorolt hatása, amiből pedig kiszámítható, hogy az egyes állatok milyen gyorsan tudtak futni, hogy képes volt-e a Diplodocus hangrobbanást előidézni a farkcsapásával, vagy hogy a sauropodák lebeghettek-e a vízben.